Eddig elégé elhanyagoltam ezt a blogomat, de most jó sok új lesz mert már le voltak írva a fejezetek.
Váratlan ,,ajándék"
Kopogásra ébredtem.
- Kicsim ébresztő!! Jó hírem van.
Morgással válaszoltam.
- Várunk a reggelinél. Siess.
Elbotorkáltam zuhanyozni, majd öltözni. Egy farmert és egy ujjatlan polót vettem fel a hajamat pedig lófarokba kötöttem.
Megjegyzem magamban persze az ismeretlen eredetű vágások eltűntek, vagyis azzal már nem kellet bajlódnom.
Az ebédlőben már anyuék vártak. Amikor leültem egyből megjelent Meg.
- Jó napot. Mit hozhatok önöknek. ÓÓÓ Szia Kelly.
- Szia Meg. Mizu? Anya, apa ő Megan akiről beszéltem.
- Örülök a találkozásnak Mrs. és Mr. Bad
- Mi is nagyon örülünk. Ugye drágám.- nézet jelentőségteljesen anya apára.
- Én tojást meg virslit szeretnék.- váltottam gyorsan témát.
- Nekem pedig egy kis pirítóst.- ( anya)
- Én szalonnát és kenyeret, és egy kis kávét.
- Rögtön hozom.- ment el Meg.

***
Már evés közben
Már evés közben
- Miről akarsz beszélni??
- Emlékszek a húgodra igaz??
- Emlékszek a húgodra igaz??
Valószínüleg még nem meséltem nektek a húgomról. 4 éves és Samantha a neve és rettentően értelmes vagy 6 évesnek néz ki. Hosszú barna haja van, és tulajdonképpen az én és a nővérem legjobb tulajdonságaiból lett összegyúrva. De persze engem jobban szeret mint a nővérünket. Eddig úgy tudtam hogy mamánál van, mert anyuék őt bezzeg nem akarták kiszakítani a környezetéből. És ha már felkerült a szó a nővéremről nem hiszem hogy róla meséltem volna. Az ő neve Carly 22 éves és a mázlista Magyarországon él. Legnagyobb bánatomra sokkal szebb nálam. Szerintem anyuék direkt elakarják cseszni az életem. Mind két tesóm szebb nálam, és persze mindegyiket hagyák élni az életét. Na mindegy.
- Igen emlékszem a húgomra. Mi van vele?
- Mama elakar utazni, és mi pedig úgy döntöttünk elég nagy már ahoz hogy velünk utazzon.- mosolyog mézes-mázasan anyu.
- És mi a rossz ebből nekem??
- Kislányom mért gondolsz mindig roszra?- apa.
- Mert nincsen igazam?
- Hát lenne valami. Úgy a magyarokat nem kell sűrün körbe vezettni ezért arra gondoltunk, hogy akkor segíthetnél a gyerekekre vigyázni.- mondta sunyin anya.
- Most komolyan?? JAj ne máár anya...

pár nappal a beszélgetés után Nápolyban
pár nappal a beszélgetés után Nápolyban
Ma jön a húgom. Végül is ennek nagyon örülök. Szeretem én, és a gyerekeket is. Talán nem is lesz olyan rossza az a munka. :D Úgy érzem kezdek egyre optimistábbá válni. De most térjünk vissza a szekrényemhez. Mi a francot vegyek fel? Ja persze az egyenruhát hiszen én viszem a magyarokat Nápolyban. Legalább találkozom Mattel. Nagyon helyes fiú. :P
- Egy óra múlva kikötünk Nápolyban.- mondta be a hangos bemondón egy reszelős hang.
Felkaptam a ruhát egy kis smink és indulhatunk is.

fél órával késöbb
fél órával késöbb
- Tisztelt utasaink megérkeztünk Nápolyba. A csoportvezetőket megkérem csatlakozzanak a csoportokhoz.- figyelmeztetett a bemondós hang.
- Kelly. Szia.
- Szia Megan. Chris. Régen beszéltünk.
- Hát igen. Hallom dolgozol. Hogy vettek rá?? - kérdezte Meg.
- Ráadásul két helyen is.- néztem keservesen
- Miss Bad. Itt vagyunk.- mondta az egyik Magyar utas ( persze magyarul)
- Mindjárt megyek. ( magyarul)- mennem kell, Jó nézelődést. - nyomtam egy puszit Meg arcára.
- Neked is.
- Mindenki itt van.- néztem a csoportom felé.
- Matti és a barátja hiányzik.- mondta egy aranyos kis nő. És nem becézésnek értettem, hogy kis. Tényleg elég alacsony volt, de szimpatikus is.

még fél órával később...
még fél órával később...
Már az összes csoport elment, kivéve miket mert ugye az a két jómadár még nem volt képes idetolni a hátsóját. Még a recepciós is kint van. Olyan régen voltam már a szárazföldön, hogy ha nem sietnek itt fogom hagyni őket.
És akkor eszembe jutott. Odafutottam a recepciós pulthoz, és kivettem a mikrofont. Hiszen anyuék már elmentek nem szidhatnak le.
- Matt Kali és drágalátos barátja! Ha nem toljátok ide a drága képeteket 5 percen belül itt hagyunk titeket a hajón és takaríthattok.- A biztonság kedvéért elmondtam angolul is.

10 perecel később...
10 perecel később...
- Jól van nem várunk tovább. Mindenki szedje össze a cuccát. Indulunk.- nem érdekel, hogy le leszek szidva. NEM VÁROK TOVÁBB.
Már a hídon mentünk át ami a hajó és a szárazföld között húzódott, amikor utánunk kiáltottak.
- ITT VAGYUNK VÁRJATOK MEG!!
- Kérem haladjanak tovább.- mondtam nyugodtan. - Majd utolérnek.
Hát utol is értek.
- Mi van csibém nem hallottad, hogy várjatok meg?- förmedt rám a másik srác. - És különben is hol az idegenvezető?
- Az első bunkókám. Nem vagyok a csibéd. A második ÉN vagyok az idegenvezető és ha nem tetszik visszahúzhatsz a hajóra. A harmadik pedig TI nem hallottátok, hogy mi is szóltunk, hogy haladjatok?!- mondtam a végére már elég hangosan.
- Nyugi Kelly.- mondta Matt.
Én csak fújtattam egyet és hátat fordítottam.
- Azt hiszem neked kedvesnek kéne lenned hozzák vagy kirugnak.-mondta az idegen gyerek. Na itt már nevetnem kellet.
- Mégis mit nevetsz?? - kérdezte idegesen.
- Az a apámé a hajó drága. Szóval csodálkoznék ha kirugnának. De az más, hogy én kitetethetlek itt Nápolyban és majd AKKOR dumálj nekem.- nevettem. Látszott rajta, hogy megdöbbent. De nem csak ő. Mindenki akit én vezettem.

- Kérem kövessenek.- mentem előre mosolyogva. Nápoly Dél-Olaszország legnagyobb városa. És mi éppen a Vezúvi villák felé tartotunk.
***
a múzeum és a villák után az egyik főtéren...

- És a túránk végén megérkeztünk a Piazza Dante térre, ahol vásárolhatnak. Csak kérem ne menjenek messzire.- néztem jelentőségteljesen a fiúkra. Na most lesz időm magyarázkodni anyunak mért megyünk később. Szinte varázsütésre megszólalt a telefonom.
-Szia anyu.
- Hol vagytok??
- Nem az én hibám. Két utas nem volt hajlandó időben jönni és ezért késöbb indultunk el. De már a téren vagyunk.- Hol vagytok??
- Jól van nem baj. Csak féltem, hogy eltévedtetek.
- Nem de anya mennem kell. Puszi szia
- Szia.
Ez könnyen ment. :D Mosolyogva indultam el venni valami kis mütyürt.
- Te most komolyan a kapitány lánya vagy? - támadt rám az ismeretlen gyerek.
- Figyelj haver én téged nem is ismerlek. Jó lenne ha békén hagynál engem és akkor én is békén hagylak téged. - mentem tovább a következő bódéhoz.
- Jack hagyd már békén Kellyt.- jött oda Matt is.
- Igen Jack hagy már.- mondtam mint egy 2 éves. ÉS ekkor ugrott be a húgom, és az hogy ma jön.
Megláttam egy gyönyörű babát az egyik árusnál. EZ kell neki.
Meg is vettem, és Matt végig a nyomomban volt. Aztán megláttam egy cuki kis hógömböt amiben benne volt egy Nápolyi nevezetesség. De nem maradt rá elég pénzem a baba után.
- Ezt a hógömböt szeretném.- mondta Matt olaszul. Ez ilyet is tud??
- Tessék.- nyomta a kezembe a zacskót amiben a gömb volt.
- Én nem fogadhatom el.
- Dehogy nem. Miattunk szidtak le, és miattunk késtünk. Tekintsd ezt béke ajándéknak.-mosolygott olyan szívdöglesztően.
- Köszönöm.
***
már a hajón...
már a hajón...
- Kellyyyyyyyyyy.- sikította egy édes kis hang egyből amikor a hajóra értem. Majd a hang tulajdonosa a nyakamba is ugrott. :D
- Szia húgi.
- Ugye veled aludhatok . Anya azt mondja, hogy nem de tudom, hogy te úgyis megengeded. Igaz? - nézz rám boci szemekkel.
- Csak ma este. Rendben ??
- Köszi köszi köszi köszi köszi.
A vacsoránál a Bad család újra együtt volt ( kivéve a nővéremet). Sam egész nap pörgött. Nagyon izgatott volt, hogy mostantól egy hajón fog lakni. A vicces az egészben az volt, hogy a családomat is úgy vezettem körbe a hajón mint a csoportokat szoktam, és apa még fizetett is érte.
De az már biztos, hogy kár volt mondani: Ha bármi kérdésük van kérem azt most tegyék fel.
Erre apa: ez milyen fajta cápa?
Ezt bezzeg nekem tudni kellet volna, de akkor csak ennyit bírtam benyögni: Úszó cápa. őőő nagyon ritka, és ez az utolsó példány a világon.
Ezért a borravaló el is maradt. De legalább jól szórakoztunk.

este...
este...
- Kelly mondasz nekem mesét?- a szobámban voltunk Samanthával már a fürdés és a fogmosás ősi rituáléján rég túl estünk, és a lehetetlennel próbálkoztam : elaltatni a húgomat.
- Persze.
A második mese után amikor már, úgy tűnt, hogy az életben nem alszik el ez a gyerek:
- Te szeretsz ezen a hajón lenni? - kérdezte álmoskás hangon
- Most,hogy itt vagy igen.- nyomtam egy jó éjt puszit a fejére. - De most alvás mert holnap segítened kell nekem.
- Miben??
- Majd holnap megtudod.- súgtam. Miután eldúdoltam egy altatódalt elaludtunk mind a ketten.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése